SAFE LASER - Biztonságos lézer
Az első működő lézer 1960-ban jelent meg, míg az első magyar lézerre az 1964-es évig kellett várni. A hazai lézerkutatás azóta is a világ élvonalába tartozik.
Több évtized telt el kutatással, fejlesztéssel, míg 2012-ben Rózsa Károly (lézerfizikus) egy olyan speciális fényszórású „ lágy lézert” hozott létre, amely az emberi szemre már veszélytelen, így lehetővé vált, hogy a polarizált fényű lámpák helyett egy hatékonyabb, új lézeres fényterápiás eszközzel bővíthessük a technikát a kezelések során.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a ’’lágy lézer’’-fénnyel kezelt sejtek, szövetek gyorsabban képesek regenerálódni, a sejtek anyagcseréje fokozódik, sőt új sejtek, szövetek és hajszálerek is képződnek. A lágy – lézerfény stimulálja az immunrendszert, serkenti a test öngyógyító képességét.
A gyógyításban élettanilag sokkal több jótékony hatása van, mint a polarizált fényű lámpáknak (pl. Bioptron), mert a fénye nem csak polarizált (egy síkban rezgő), mint a polarizált lámpáké, hanem ezen felül monokromatikus (egyszínű) és koherens (szabályos hullám-tulajdonságú) is. Ez a három tulajdonság szükséges ahhoz, hogy a fény ne csak a bőrfelszínen, hanem a mélyebb rétegekben is kifejtse jótékony hatását.
A lágy-lézer kezelésnek három alapvető gyógyító hatása van az emberi szervezetben:
- fájdalomcsillapítás
- gyulladáscsökkentés
- biostimuláció/serkenti a test öngyógyító képességét
A kezelések során a lágy-lézert önállóan, illetve ha elősegíti, támogatja a gyógyulást, más technikákkal együtt is alkalmazom.